Nyári zenei tábor
A III. kerületi Önkormányzat tulajdonában lévő balatoni táborban minden nyáron egy turnus a zeneiskoláé. A tábor helyszíne Siófok-Szabadi Sóstó. Nagy zöldterületű, sok fával, saját konyhával, betonozott aljú, 4 személyes sátrakkal rendelkező tábor. A zárt területen sportpályák, fedett/zárt foglalkozók találhatók.
A gyerekek számára sok és színes zenei programot szervezünk. Hangszerüket a gyerekek hozzák magukkal, és alkalmi együttesek, zenekarok, kórusok alakulnak. Szinte naponta tartunk házi-hangversenyeket a tábor területén, de minden alkalommal rendezünk nyilvános hangversenyt is Siófokon.
Néhány éve a tábor egy időben kerül megrendezésre a nyári nemzetközi "Suzuki-táborral", amely részben a tábor területén, részben Siófokon tartja foglalkozásait. Ezeken a zeneiskola gyermekei közül is sokan rész vesznek. Nagy élmény számukra a külföldi kisebb-nagyobb gyerekekkel együtt zenélni.
A táncosok és rajzosok is be tudnak kapcsolódni az "aktív" pihenésbe: néptáncosaink is kapnak szereplési lehetőséget, a rajzosok pedig kiállítást rendeznek a táborban készült művekből.