Nyáry Lőrinc vagyok, 2003-2017 között voltam az Aelia Sabina Zeneiskola tanulója, de a tanulás végeztével sem szakadt meg a kapcsolatom az iskolával.

Tanulmányaim alatt nagyon szerencsésnek éreztem magam, mert tudtam, hogy az ország egyik legjobb zeneiskolájában tanulhatok. Szinte születésem óta gitározni szeretnék, úgyhogy hangszerválasztásnál nem is volt kérdés, hogy mit választok. Nem bántam meg. Topa Zoltánné személyében nagyon jó tanárom volt, aki nem csak a hangszerhez, hanem a gyerekekhez – és nem mellesleg a szülőkhöz – is értett. Életem több,mint felét töltöttem úgy, hogy itt tanultam, az órák mellett számos koncerten játszottam és versenyeken is részt vettem. Sosem éreztem azt, hogy rossz döntés volt ide jelentkezni mondjuk egy magántanár helyett. Itt szerettették meg velem igazán a zenét, olyannyira, hogy komolyabban is elgondolkozzak a zenei pályán.

Tanulmányaim alatt nem csak a hangszert tanultam meg kezelni, de Kati néni zenélni is megtanított rajta. Megtanultam, hogy a hangszeren ne csak eljátsszam a darabot, hanem előadjam. A sok koncert lehetőséget adott, hogy ne csak a szoba 4 fala, illetve a családom hallja, hogy mit játszok, hanem más, eleinte vadidegen emberek is hallják a gitározásomat. Ez eleinte nem volt könnyű, de megtanultam, hogy ne féljek megmutatni, mit tudok, és ezáltal ne mondjak nemet, ha hívnak valahova gitározni. A koncertekhez meg kellett tanulnom érzéseket beleadni a zenélésbe és ezt nem csak a zenével, hanem az egész színpadi jelenlétemmel kifejezni. Ez volt talán a legnehezebb feladat, de Kati néni segítségével ebben is fejlődtem. A zene így az önkifejezés egyik eszközévé is vált számomra.

Kati néni már a tanulás legelején fontosnak tartotta, hogy a diákjai ne csak önmagukban zenéljenek, hanem megtapasztalják, hogy mit jelent közösségben, közösen zenélni. Ez segített abban, hogy jobban megismerjük egymást, amiből sok barátság született. Erre a nyári táborok és az utazások adták a legjobb alkalmat, hiszen ott nem csak a zenéléssel töltött időben voltunk együtt.

Még egy nagyon fontos dolgot meg kell említenem, amit a gitározás során tanultam meg. Megtanultam küzdeni. Egy koncert mögött nagyon sok munka van, összemérhetetlenül több, mint amennyi ideig egy fellépés tart. Meg kell tanulni játszani a hangszeren. Nem elég bejárni órákra, otthon is sokat kell gyakorolni, hogy a lejátszott hangok lehetőleg tökéletesen szólaljanak meg. Aztán a hangoknak zenét kell alkotniuk. A gyakorlás sokszor unalmas, mégis szükséges ahhoz, hogy fejlődjünk. Sokszor érezzük azt, hogy nem haladunk semmit, aztán hirtelen ugrunk előre egy nagyot. A látszólagos egyhelyben toporgás alatt le kell küzdenünk a késztetést, hogy az egészet abbahagyjuk, csak azért, mert az adott pillanatban nem látjuk eredményét a gyakorlásnak. Nekem is volt ilyen időszak, nagyon sokat köszönhetek a szüleimnek és Kati néninek, akik tartották bennem a lelket, hogy folytassam. Főleg a szüleimnek köszönhetek sokat azért, mert leültettek gyakorolni – pedig biztos lett volna sok más ötletem, hogy mit csináljak helyette. De szerencsére hamar beláttam, hogy ez szükséges és egyre ritkábban kellett figyelmeztetni a gyakorlásra. Ezután, még hosszú folyamat volt, hogy ne csak azért gyakoroljak, mert ezt várják tőlem, hanem azért, mert zenélni szerettem volna. Ezért vettem elő majdnem minden nap a hangszert.

A zenetanulás által olyan dolgot kaptam, amiben megtaláltam önmagamat. A fentebb említett küzdést, akaraterőt az életem többi területére is át tudtam vinni és ennek köszönhetően tartok ott, ahol. A zene megnyugtat, motivál és feltölt. Akár hallgatom, akár én zenélek. Akár egyedül, akár más emberekkel. A zene stílusától függetlenül. A zeneiskolának köszönhetem, hogy majdnem minden stílusban megtalálom, amit szerethetek. Itt ismerkedtem meg a klasszikus- és valamennyire a latin- és jazz zenével. Otthonról hozom a rockot, amiben leginkább megtalálom magamat. De bármelyiket is játszom, azt élvezem.

Zeneiskolai tanulmányaim alatt számos tanárral kerültem kapcsolatba, akiknek mind köszönhetek valamit. Kati néninél kezdtem el gitározni és nála tanultam 13 évig, amíg nyugdíjba nem ment. Nagyon sokat köszönhetek neki, nem csak a zene területén. A hosszú évek alatt emberileg is megismert, és mindig érdeklődött, hogy a zenélésen kívül hol tartok az életben és mindig volt néhány bátorító szava. Fontos volt neki, hogy a diákok szüleivel is megismerkedjen és szerintem ez nagyon sokat számított abban, hogy mindenkiből kihozza a maximumot. Elég hamar felvetődött, hogy menjek zenei pályára, de elfogadta, hogy másképp döntöttem. Köszönöm neki, hogy a tananyagot nem az előírt tempóban adta le, hanem mindig figyelt arra, hogy mit tudok és e szerint választotta ki, hogy mikor mit tanulok. Szerintem nagyon nagy szerepet játszott a zenetanulásomban az, hogy a kezdetektől fogva szerepeltetett, először csak a társaim és hozzátartozóik előtt, majd a zeneiskolától független helyeken is. Nem csak a klasszikus zenére volt nyitott, amikor szerettem volna megtanulni akkordozni, nem kellett más tanárt keresnem. Ő megtanította azt, amiből kiindulva már magamtól is tovább tudtam haladni.

Nagyon hálás vagyok neki azért, hogy engem ajánlott, amikor „Tibi bá” basszusgitárost keresett az Ütőzenekarba. Ezáltal nem csak egy új hangszerrel és új stílusokkal ismerkedtem meg, hanem egy új közösséget is kaptam, valamint itt tanultam meg igazán együtt zenélni más hangszeren tanuló diákokkal.

Minden engem tanító tanárnak köszönöm a sok támogatást, és azt, hogy soha nem kaptam olyan kritikát, amiből ne épülhettem volna. Talán ez a hozzáállás a legjobb dolog ebben a zeneiskolában. Ez nagyon nagy szerepet játszott abban, hogy én is hasonlóan adjak tanácsokat, ha valaki tőlem kért segítséget gitártanulásban, illetve abban is, hogy elkezdjek komolyabban foglalkozni a zenéléssel.

A zeneiskolába járó diákoknak azt üzenem, hogy becsüljék meg, hogy itt tanulhatnak, mert – ismerve diákokat más zeneiskolákból – az ország egyik legjobb zeneiskolájában tanulhatnak, mind a szakmaiságot, mind a gyerekekkel való bánásmódot tekintve. Örüljetek, hogy olyan tanáraitok vannak, akik figyelnek rátok, szeretnének titeket megismerni és nem csak egy név vagytok a naplóban. Valamint gyakoroljatok sokat és ne csüggedjetek, ha úgy érzitek, hogy nem haladtok semmit. Ne legyetek türelmetlenek, idő kell ahhoz, hogy elérjétek, azt, amit szeretnétek!

Nyáry Lőrinc