Az állami zeneiskolák megalakulásának évében kezdtem el zongorázni az óbudai Állami Zeneiskolában Erdélyi Gáborné, Zsuzsa néninél. Szeretettel emlékszem vissza az ott eltöltött évekre, az iskolai versenyekre és szereplésekre. Még mindig izgalommal tölt el, ha az Óbudai Társaskör épületébe lépek, az egykori Frankel Leó Művelődési Házba; itt tartotta az iskola az ünnepi rendezvényeket és verseny-meghallgatásokat. Ez volt a színhelye azoknak a koncerteknek is, melyeket iskolánk igazgatója Till Ottó bácsi vezetett és ahol zenekarának koncertjein, mint kórustag sokszor énekelhettem. Ezek a  csodálatos, meghatározó élmények számomra a mai napig.

Zeneiskolai tanulmányaim alatt Ottó bácsi tartotta a zenetörténet órákat. Ilyenkor az igazgatói iroda néhány órára a zene szentélyévé változott és megtörténtek azok a csodák, melyek elindítottak a zene-tanítás felé. Elemeztük, hallgattuk a szebbnél-szebb zeneműveket és Ottó bácsi mesélt és magyarázott egyre elmélyültebben a muzsikáról.  Ő mutatta meg először nekem, hogy az értelmes és aktív zenehallgatás a szíveket is jobban meg tudja nyitni. Nem kellett azon gondolkodnom a Zeneakadémia elvégzése után, hogy hol kezdjem el tanári pályámat; az út az Óbudai Zeneiskolába vezetett vissza, ahol Ottó bácsi szeretettel fogadott. Emberi nagysága, személye, zenei tudása még most is példamutató számomra.

Egykori tanáraim, immár Kollégáim, segítették beilleszkedésemet és szakmai előre haladásomat is. Egy nagyon kedves emléket azóta is őrzök: a békásmegyeri Veres Péter Gimnázium épületében tartottam a szolfézs órámat, éppen Mozart szimfóniát hallgattunk amikor halkan kopogtatott valaki. Aktatáskájából elővett egy konyakosmeggyes dobozt és köszöntött Nőnap alkalmából, (aznap  március 8-a volt) majd beült a szolfézsórámra. Ottó bácsi volt. Óra után kedvesen ellátott szakmai jótanácsaival, javaslataival. Később éreztem át, hogy ez egy igazgatói óralátogatás volt! Számomra ez azóta is példaértékű. Próbálom megvalósítani én is, amikor magam látogatom Kollégáim tanóráit.

Az utóbbi 25 évben már Kenessey László vezetése alatt teljesedett ki pedagógusi pályám. Tőle kaptam bizalmat és sok lehetőséget a fejlődésemhez. A tanulói létszám megnövekedett, a programok megsokasodtak körülöttem. Ez alatt az időszak alatt lettem a szolfézs tanszak vezetője. Fővárosi és országos versenyekre készítem fel tanítványaimat, melyekhez felkészítő zenei táborokat is vezettem. A zenei pályára készülő diákok szolfézs felkészítését azóta is szívesen végzem. Ezek a pedagógiai feladatok ösztönöztek arra, hogy kolléganőmmel közösen egy többkötetes szolfézs készségfejlesztő tankönyv-családot állítsunk össze. Felemelő érzés, hogy egykori diákjaim már, mint kolléganőim tanítanak az iskolában. Ez a körforgás egyben az értékeket őrző és egyben az állandó megújulás folyamatát is biztosítja. Az utóbbi években a tehetséggondozás mellett nagyobb figyelmet fordítok a zenét szerető, de zenei pályára nem készülő tanulók felé is, számukra keresem a sokszínű programokat. Ez ösztönzött a Mesterpedagógus-programom megvalósítására is. Így találtam vissza ismét a mai nevén Óbudai Társaskörbe, ahol a Mozart Klub zenei délutánjain találkozom diákjaimmal.

Az alma nem esett messze a fájától!

 

Szigetiné Horváth Zsuzsanna
szolfézstanár, mesterpedagógus

Ahol megtalál minket

 

1033 Budapest, Harrer Pál u. 7.
Tel.: +36 1 388 8569
Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Nyitvatartás:
Hétfő - péntekig: 9.00 - 19.30

Térítési díjak befizetésével
kapcsolatban:
Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 Fenntartónk és működtetőnk:
 

Partnereink

 

 

 

 


 

"Sasfiókák" pályázat

Beszámoló

Képzőművészeink tanulmányútját a 

támogatta.

AZ ADATKEZELÉSI TEVÉKENYSÉGEK NYILVÁNTARTÁSA

Iránytű

Az Észak-Budapesti Tankerületi Központ
információs kiadványa

Óbuda

Újpest

Impresszum

Aelia Sabina AMI
1033 Budapest, Harrer Pál u. 7.
tel.: +36 1 388 8569

 


Az oldalon megjelenő tartalom az Aelia Sabina AMI és az Aelia Sabina Zeneiskolai Alapítvány tulajdona. Az aeliasabina.hu oldalain megjelenő tartalmak engedély nélküli felhasználása, publikálása jogi következményekkel jár.

 

Maradjunk kapcsolatban

Youtube